-->Forums / általános / Szóljon hozzánk! / Vélemények

Vélemények


admin-2009 március 31 14:22

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnekPDF változat

Várjuk véleményüket az új honlapról, kórházunkról, az ellátásról, az egészségügyről. Bármiről, amit fontosnak tartanak leírni, ha jó, ha rossz, egyaránt.
Célunk, hogy megismerjük az Önök véleményét és ennek fényében hozzuk meg a jövőbeni döntéseinket.
Hozzászólásaikat előre is köszönjük!

Történt ez egy decemberi este, amikor a reggel megharapott ujjammal bemerészkedtem a sebészet sürgősségi részlegére.Nem azért tettem ezt hogy én kiszúrjak az ügyeletes orvossal, de ez reggel még egy jelentéktelen sérülésnek tünt.Estére az ujjam triplájára nött és bevörösödött.Már a nővérke arcán látszott hogy nem örül nekem, nem is próbálta álcázni./CSak zárójelben megjegyzem hogy én is egészségügyben dolgozom és ebben a kórházban nyomtam le 25 évet./
A telefonban már a jelentélemben hangosan viccelödtek azon , hogy az ujjamat egy tengeri malac harapta meg.És ebben a tevékenységükben nem igen akadályozta őket hogy ott állok.Nagy doktor végül is elátta a sebemet.Még az ajtó be sem csukódott mögöttem hangos vihogásban törtek ki.Felháboritó volt ez az egész viselkedésük, és szörnyen megalázottnak éreztem magam.Mondanom sem kell hogy kontrolra, nem a gyarmati kórházba jöttem!!!Tallós Erika

Bár nem tekinthető reprezentatív felmérésnek, de azért magáért beszél.

http://www.hazipatika.com/simple/hosp2011/Dr_Kenessey_Albert_Korhaz-Rend...

2012.01.03-án született meg kislányunk a kórházban, császármetszéssel.
Nevében is szeretnénk köszönetet mondani:
- Dr.Pap Andrásnak, a kiváló orvosi és emberi hozzáállásáért. Örülök, hogy ő volt az orvosom és mindenben hallgattam rá.
- Sugár Erzsébetnek, aki nemcsak nagyszerű szülésznő, de csodás ember is, sokkal többet nyújtva, mint amit az ember elvárna.
- A szülészet-nőgyógyászat összes nővérének, csecsemősének, akikre szintén mindig lehetett számítani és gondoskodással vettek körül minket.
- Kopitkó doktornak, aki úgy tud fájdalmat eltüntetni, ahogy senki. :-)

Bár a kezdetekben felmerült másik kórház, de az egyik legjobb döntésünk volt, hogy itt maradtunk. Minden hezitáló kismamának meleg szívvel tudom javasolni ezt a kórházat a fent említett dolgozókkal.

S-P.Diána

Extra küllem, kulturált környezet, az ellátáson nem érezni meg, hogy biztosan szorosra kell húzni a balassagyarmati kórház derékszíját is. Jól gazdálkodhatnak a főnökök.
A technikai felszereltség olyan bőséges, hogy némelyik szobában televízió, a tisztaság példás.
Orvosokban is lehet bőség, mert más kórházakkal ellentétben gyorsan doktor elé kerül a beteg. És kedvesek, szakszerűek, bizalmat adna a gyógyulásra.
És éppen ezzel kapcsolatban van észrevételem.
A közelmúltban a műtét miatt kerültem a sebészetre. A beavatkozás előtt konzultáció, gondolom, hogy a szokásoknak megfelelő. Amikor félelemmel tele bekerültem a műtőasztalra, egyre jobban erősödött bennem az aggodalom.
Mi lesz itt velem? Megúszom, kijutok-e még innen?
Körülöttem sürgölődött sok sterilbe öltözött ember. És akkor a már amúgy is eléggé nagy félsz csak erősödött bennem, amikor hallom, hogy tétlenkednek a gerinc érzéstelenítésem miatt, milyen tűt találnak? Végre megszúrtak, de nem sikerült, aztán újra. Talán eltalálták, mert éreztem, hogy zsibbadtam.
Mi lesz itt ezután?
Közben kedélyes beszélgetés körülöttem. Megnyugtató szavakat hallok a szájmaszkok mögül.
Aztán megint megrettenek. Állítólag az altatóorvos eltűnt. Keresik, hallom, hogy kinn van az internetnél.
Talán pasziánszozik? Hívják, de közben még telefonál.
Persze nem maradtam egyedül. Gondolom hogy asszisztens lehetett mellettem. Kedves volt. Bíztam benne.
És az orvos? Már nem is bántam, hogy nincs benn.
Talán rossz hírt kapott telefonon, lehet, hogy valaki az ő családjában is beteg lett? Szerintem nem jut neki ideje arra, hogy törődjön velem is.
No, végre tolnak kifelé a műtőből.
Megúsztam?
Az altatóorvos ügyet sem vet rám.
Ő már megtette a magáét az internet előtt.
Elégedettség látszik rajta.
Győzött a pasziánsz partiban.

Kedves „Palócgerinc” !

Nagyon sajnálom, hogy az ellátásával kapcsolatban negatív élményekről számolt be. Szerencsésebb lett volna mindannyiunk számára, ha konkrét időponttal és névvel megkeres engem problémájának érdemi kezelése érdekében.
A „tűtalálásnak” nevezett felvetése az Ön életkorának és testméreteinek megfelelő punkciós tű kiválasztását jelenti. A „sikertelen első szúrás” sajnos gyakran előfordul, mert a gerincoszlopon lévő 3-4 mm-es nyílásba kell a bőrön és az alatta lévő több centiméteres szövetrétegen át bejutni. Úgy tűnik leveléből, hogy az érzéstelenítés sikeres volt, hiszen a műtét fájdalommentesen és szövődménymentesen lezajlott.
A műtét alatt az Ön életfunkciói folyamatosan felügyelet alatt vannak, ezt a célt szolgálják azok a készülékek, amelyekkel az érzéstelenítés során bizonyára Ön is találkozott. Sajnos gyakran előfordul a napi rutin ellátás során, hogy az altatóorvost sürgős eset miatt elhívják vagy a számítógépes hálózaton kell valamilyen adatnak utána néznie. Ezen idő alatt sem marad magára a beteg, mint ahogyan ez az Ön esetében is történhetett, mert szakképzett aneszteziológus szakasszisztensek folytatják a betegfelügyeletet. Annak örülök, hogy szakasszisztenseink jelenléte és kedvessége megnyugtatta Önt. Probléma esetén, ha szükség van az orvosra, természetesen azonnal elérhető. A műtét során, ahogyan a műtétet végző munkacsoport tagjaival nincs beszélgetés, úgy az aneszteziológus orvosnak sem feladata a beteggel történő folyamatos kommunikáció.
Kérem Önt, amennyiben az érzéstelenítő beavatkozással nem volt megelégedve, mert fájdalmat érzett vagy olyan szövődmény jelentkezett, amely Önnek bármilyen kellemetlenséget okozott, keressem meg engem személyesen.
Az Ön által említett „orvosbőséggel” sajnos mi sem rendelkezünk, csak próbáljuk kiszolgálni Betegeinket a lehetőségeinknek megfelelően, hogy Mindenki gyógyultan és megelégedettséggel távozhasson intézményünkből.

Tisztelettel:
Dr. Medve László
Orvosigazgató

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályvezető Főorvos

--admin--

http://www.youtube.com/watch?v=4k_WwrZS3VQ

Miért is? Majd rájönnek........., vagy nem......, és nem a refrénre gondoltam.....,

Nem változik itt semmi.........

A honlapon járva vettem észre,hogy több osztályon a Főorvos már nem ugyanaz az itt felsoroltakkal.
További szép napot!

Érdeklődnék, hogy Balassagyarmaton a Tüdőszűrés milyen életkortól kötelező,szükséges e beutaló és fizetős-e? (mert minden városban eltérő).

Kedves Málna!
Az OEP közleménye a tüdőszűrés térítési díjáról:
284/1997. (XII.23.) Korm. rendelet 2. számú mellékletének 14.pontja alpján az a mellkas szűrővizsgálat, amelynek igénybevételére
- nem az eü. hatóság által a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében kerül sor,
- nem a kötelező eb. keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló eü. szolgáltatásokról és szűrővizsgálatok igazolásáról szóló miniszteri rendelet szerinti korhoz kötött (40 év) szűrővizsgálat keretében kerül sor,
- nem jogszabály által előírt, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2§ (1) bekezdés a)-c) pontjai szerinti szakképzési intézményekben oktatásban részesülők szakmai alkalmassági vizsgálat keretében kerül sor
térítési díj ellenében vehető igénybe.
Ennek díja: üzemegészségügyi orvosi beutalóval: 860 Ft, beutaló nélkül: 1500 Ft.

Ingyenes:
40 év fölött évente 1x, ilyen esetben beutaló sem szükséges.
Behívóval kötelező.
Szakképző iskola kérésére.

--admin--

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a gyermekosztály dolgozóinak.
Második alkalommal töltöttünk ott pár napot az osztályon,és csak pozitívan tudok nyilatkozni az osztályról.Dr.Bauer Viktor volt a kezelőorvosunk, nagyon kedves, remekül ért a gyerekekhez, és igazán lelkiismeretesen végzi a munkáját. A főorvosnő Dr. Matuz Anna is nagyon kedves és segítőkész volt,és az ápolónők is tömérdek munkájuk mellett is, mindig volt egy-két jó szavuk a riadt gyerkőcökhöz, amivel mosolyt csaltak az arcukra.
Kérem továbbítsák köszönetem az osztály dolgozóinak.

Egy testvére gyógyszerét megevő kislány és édesanyja.

Hát, ismételten mélységesen csalódtam.

Az hogy a kismamákat hülyének nézik nem csak erre az intézményre jellemző, hanem országosan.

1 hét és 3 nap alatt nem sikerül választ kapni egy egyszerű kérdésre azért ez is elárul 1-2 dolgot az önök intézményéről.

Köszönöm ezt a sok kedvességet!

khaika

Tisztelt amin!

Arról kérnék információt hogy a balassagyarmati Kórházban van-e lehetőség szülésznő választásra
(más intézményben ez már bevett gyakorlat, de nem tudom ebben az intézményben van-e rá lehetőség).

Admin árulja már el nekem, hogy hol él Ön!!

Mert ebben a kórházban simán odavágták nekem édesanyám műtétje után két nappal, hogy "maga hozzátartozó? akkor segítsen neki mosakodni", miközben mindketten sokkos állapotban voltunk, mert a műtét során derült ki, hogy rosszindulatú béldaganata volt. Szívesen segítek neki, azóta is magam ápolom, kísérem kezelésekre, de ilyet odavágni egy hozzátartozónak egy ilyen műtét után minden csak nem tisztességes és nem emberi, a mosdóban gyakorlatilag másra sem tudtam koncentrálni csak, hogy egyikünk se ájuljon el. A többit meg inkább nem is írom, mert nem érdemelnek Önök még annyit sem, hogy felmenjen a vérnyomásom.....................
Tudom, hogy majd erre is lesz egy kikérjük magunknak válasza, de elárulom, hogy az OOI-ben maximálisan kedvesek, segítőkészek tudnak lenni az orvosok és ápolók és nem ilyen leereszkedő überbunkó stílusban állnak a betegekhez, az Önök sebészeti osztályán mindösszesen három olyan nővérrel találkoztam, aki emberi módon áll a betegekhez.

"Várjuk véleményüket az új honlapról, kórházunkról, az ellátásról, az egészségügyről. Bármiről, amit fontosnak tartanak leírni, ha jó, ha rossz, egyaránt.
Célunk, hogy megismerjük az Önök véleményét és ennek fényében hozzuk meg a jövőbeni döntéseinket."

Várják mi? Miközben élből elutasítanak minden kritikát. Netán fáj az igazság?

Tisztelt Hozzátartozó!

Sajnálattal olvasom panaszát, de név nélkül kivizsgálni az ügyet nem tudom. A sebészeti osztály dolgozóit tájékoztattam elégedetlenségéről.
Javaslom, hogy panaszával engem vagy az érintett osztály főnővérét keresse fel és beszéljük meg az Önt és beteg édesanyját ért sérelmeket.

Köszönettel: Magyar Mónika
ápolási igazgató

--admin--

Kedves Magyar Mónika!

"Egy nap arra ébredsz, hogy a szemfényvesztés háza
Ott áll, ahol egykor volt apád kopjafája." (Kormorán)

Ez a történet nem csak arról szól, hogy egy Balassagyarmaton köztiszteletben álló családból származó, nyugalmazott köztisztviselővel, hogyan „bántak” (nem csak a nővérek), hanem arról, hogy ez Önöknél általános tendenciának tekinthető, tisztelet egy-két kivételnek. Ön még nem értesült arról, hogy a betegek a folyosón panaszkodnak és arról sem, hogy aki teheti, az nem úri hóbortból kezelteti magát a fővárosban, hanem menekül innen???

Annak a főnővérnek kérjem a segítségét, aki fél órán keresztül nem veszi észre a beteget, miközben a beteg tájékoztatás hiányában "illedelmesen" várakozik a kezelő előtt. Később mikor odamegyek hozzá és köszönök, bemutatkozom (vele ellentétben) és jelzem, hogy ide irányítottak bennünket és szeretném kérdezni, hogy mi is a teendőnk és valószínű, hogy sürgős, ekkor kénytelen-kelletlen felnéz és annyit kérdez kissé arrogáns hangnemben, hogy ki küldte......, hát köszönöm, de vele sem kívánok a továbbiakban kommunikálni. Minden bizonnyal "roppant" elfoglalt, de illene észrevenni a pácienst, valahogy rejtélyes módon az OOI-ben ez is megy, pedig higgye el nekem, hogy nekik is sok a munkájuk.

Köszönöm a javaslatot, de a történtek után nem látok reális esélyt jogorvoslati lehetőségre az Önök kórházának intézményrendszerén belül.

Lenne egy javaslatom, tanuljanak emberséget, tisztességet és empátiát azoktól, akiknek megy pl.: Gajdos doktortól, Ő például bemutatkozik a betegeinek, felkeresi Őket a sebészeti osztályon és megbeszéli velük a továbbiakat és nem a nővérekkel tárgyal a beteg állapotáról, miközben a beteget "elfelejti" részletesen tájékoztatni, mint az édesanyám sebésze (ez egy kisváros, ahol a hírek gyorsan "szárnyra kapnak"). Tanulhatnak a betegszállítóktól is Ők udvariasak, kedvesek és előzékenyek, pedig nekik is alacsony a jövedelmük.

Nem tudom ki ön, kedves admin!
De határozott tanácsokat ad, így valószínű a kórházban dolgozik!
A kedves "orsolya" által írt beadványra miért nem reagált? Miért nem kérte ki a nővérekre vonatkozó megjegyzését? Miért nem védte meg őket?
Vagy mégsem a kórházban dolgozik, csak külső tanácsadó?
Ki maga kedves admin?
Üdv: macscico

Tisztelt Szerkesztő!
Csak remélni tudom, hogy amit leírok, nem hiábavaló, és valamit tesznek végre annak érdekében, hogy a kórház visszanyerje hírnevét, és a betegek bizalommal forduljanak orvosaikhoz, hiszen csak így működhet a betegellátás. Gondolom az orvosi Egyetemeken nem kiskirályokat és királynőket oktatnak, hanem arra készítik fel a hallgatót, hogy segítse teljes tudásával, és emberségével a betegeket.
E rövid bevezető után leírnám a velem történteket:
Ősszel történt, hogy egy hatalmas szívdobbanás után felment a pulzusom 160-170-re és nem ment alább egy fél órán át. Ekkor jobbnak láttuk, bemenni az ügyeletre, lévén hétvége volt.
Az ügyeleten rögtön továbbirányítottak a belgyógyászatra ahová a saját lábamon mentem át. Mire útbaigazítottak, hogy merre is van a Főorvosasszony, túl voltam újabb fél órán. Azt mondták a nővérek, hogy várni kell, mert mentő hozott valakit. Vártam. Mire megjelent a Doktornő, én szóltam, hogy nagyon rosszul vagyok, és szorítottam a melkasomat, mert így kissé vissza tudtam venni a magas pulzusszámból. Előttem volt egy várakozó "beteg". A Doktornő ügyet sem vetve rám (aki már föl-le csúszkáltam kínomban a széken a folyosón) beinvitálta az előttem várakozót, és nyitva hagyta az ajtót, így jól láthattam-hallhattam, hogy milyen kellemesen csevegnek (maszek rendelésben). Közben szóltam újra az egyik nővérnek ( megjegyzem, úgy tűnt, senkinek semmi dolga, csak mászkáltak a pult-kávé-kezelő között) hogy nagyon rosszul vagyok, és legalább a másik kezelőbe vigyen be, mert elájulok, és a szám is nagyon száraz. Erre csak azt a választ kaptam, hogy türelem, a Főorvosasszony nem sokára végez. Hát kb. 1/2-3/4 óra lett belőle, és amint végzett, én megkíséreltem újból megszólítani Őt, de csak intett a kezével. A testvérem, aki bevitt, szólt neki, hogy már régóta nagyon rosszul vagyok, de ez sem használt.Aztán mikor sorra kerültem, megvizsgált, és azt mondta, egészségesebben táplálkozzak és mozogjak többet, és megadta az elérhetőségét, amin segíteni tud nekem maszek időben. -KÖSZÖNÖM! Az nap volt a lányom születésnapja, és féltem hogy nem érek vissza. Komolyan megilyedtem. Eddig a kórház megnyugtatólag hatott rám, mert úgy éreztem, ott nem történhet velem semmi baj, hiszen rögtön ellátnak a szakértő kezek. Ezt ma már nem így érzem. Félek odamenni. Született 'Gyarmati vagyok. Szégyen, hogy rettegnem kell a kórháztól, ami értünk létezik!

Mint írja, az ön előtt várakozó beteget vette előre a doktornő, igaz a beteget idézőjelbe tette, valószínű orvosi diplomájának köszönhető, hogy eldöntötte,az a beteg nem volt beteg! Honnan tudja, hogy nem szorongotta a mellkasát úgy, mint ön, hogy a pulzusát mérsékelje?
A nővérek maga szerint a "pult-kávéző-kezelő" között járkálgattak céltalanul, azaz állandóan pultoztak, kávét főztek, majd a kezelőbe mentek! Kinek főztek ennyi kávét? Kinek pultoztak Minek mentek a kezelőbe? Ne haragudjon, de ez nagyon furcsa! A kórház minden nővére becsületes, dolgos, a minimál bérért dolgozó ember! Nem pultoznak! S nem a kávézás a fő tevékenységük! Elllenben ellátják a betegeket, fürdetik, gondozzák, ahogyan kell! Sokszor jobban, mint otthon bárki!
Nem céltalanul lődörögnek!
Mostmár tényleg kíváncsi vagyok: mikor volt bent, ki látta el, s ki volt maga előtt! Ez az informatikai rendszerből mind kideríthető, ha maga megadja a nevét és a konkrét időpontot!
Üdvözlettel. macscico

Tiszetelt macscico Hölgyem/Uram!
Ezen a fórumon többen megoztották pozitív és negatív élményeiket, amihez nekem is jogom van- gondolom. Nem tudom miért érintette ennyire érzékenyen ez a dolog, hogy ilyen hangnemben válaszol ( nem is értem , miért Ön, hiszen a Szerkesztőt szólítottam meg).
Hogy van-e orvosi diplomám, az nem kapcsolódik a tárgyhoz. Azonban aki nem orvos az sem feltétlenül ostoba, főleg nem annyira, hogy a "nyitott ajtón" át tisztán kihallatszó mondatokból akaratlanul is ne jusson el a füléhez néhány, és ezekből nem kell 170-es IQ, hogy rájöjjön az ember, mekkora baj is lehet a másik beteggel. A Testvérem is velem volt, aki szintén tanúja volt a nővérek ingázásának, amit nem is nekm kell értenem, gondolom nekik. Kész kabaré volt, ahogy egymást keresték...
És a nevem, illetve egyéb adataimat nem fogom egy fórumon közzétenni, ahhol még Ön is anoním.
Próbálja egy beteg szemszögéből nézni a dolgot.
Tiszteletem!

Első válaszom eltünt az éterbe, ughyogy újra megpróbálom!
Kedves Orsolya!
Magam is beteg vagyok, s egészen másokat tapasztaltam a Kórházban, ezért éríntett a dolog érzékenyen!
Nem vontam kétségbe, hogy negatív véleményt is lehet írni!
Nem vontam kétségbe, hogy Ön valóban beteg volt!
Azt az aranyigazságot próbáltam hangsúlyozni, hogy hallgatassék meg a másik fél is!
Egy szempontból leírt vélemény egyoldalú, ráadásul mi betegek érzékenyebbek is vagyunk!
Hibázhatott az orvos, hibázhattak a nővérek, de így ez soha nem fog kiderülni, hiszen sem az érintett osztály vezetője, sem az ápolási igazgató nem fogja tudni kinyomozni, hogy mikor és mi történt konkrétan! Így nem adja meg annak a lehetősgét, hogy ha szükséges bocsánatot kérjenek, vagy elmagyarázzák, hogy esetleg mit és miért értékelt rosszul betegsége pillanatában!
Ez gondolom bellátható!
IQ-járól szó sem volt, de sokszor orvosi diplomával, sőt nagyobb szakmai gyakorlattal sem könnyű egy betegséget megállapítni, mégha első pillanatra olyan egyszerűnek is tünik!
A kivizsgáláshoz egyébként nem kell anonímitását felfedni, elég, ha besétál vagy az ápolási igazgatóhoz, vagy az érintett osztály vezetőjéhez, s elmondja nekik a történteket!
Magának is a legjobb, ha a dolog így vagí úgy tisztázódik, hogy ezután is nyugodtan mehessen a gyarmati kórházba!
Üdvözlettel: Macscico

Kedves Orsolya!
Név, konkrét időpont, ellátás megadása nélkül mire számít?
Tavaly őszi eseményt ír le névtelenül, konkrét időpont megadása nélkül! Kissé furcsa!
A kórházi informatikai rendszere mindent megmutat: ön mikor került be, mikor került ellátásra, ki látta el, stb., de ehhez a nevet a konkrét időpontot tudni kell! Biztosan mindennek utána lehet nézni, de ehhez a névtelen, időpont nélküli beírás nem elegendő!
nem hiába való amit írt, utána kell nézni, de konkretizálni kell! Ennyi!
Kedves Orsolya! Az őszi hétvége, s lánya születés napja, a kivizsgáláshoz kevés!
Üdv: macscico (a honlap egyik állandó olvasója

A kis fiam december 12-én született, Birtha Doktor Úr és Sugár Erzsébet szülésznő segítségével. A fiam immáron 1 éves is elmúlt és így nyíltan szeretném Nekik megköszönni az odaadó munkájukat, a kedvességüket és a segítségüket. Hálás vagyok Nekik, hogy hónapokon keresztül és a szülés során is vigyáztak Ránk.
Köszönöm!!! ::)
Tapasztalataim alapján, Ők igazán egy jó szakmai párost alkotnak, mindenkinek csak ajánlani tudom Őket.

Tisztelt Admin!

Érdeklődni szeretnék, hogy az orvosok ügyeleti beosztásával kapcsolatban hol lehet érdeklődni, esetleg a honlapon hol van feltüntetve. Konkrétan az érdekelne, hogy a Birtha doktor Úr a január 24-i héten melyik nap lesz ügyeletes. Köszönöm.

Tisztelt Ysteb!

Az orvosok ügyeleti beosztása nincs fenn a honlapon(már csak az esetleges változások miatt sem). Az orvosok ügyeletével kapcsolatban az adott osztályon kell érdeklődni, lehetőség szerint az adott orvosnál.

Üdvözlettel: Admin

--admin--

Hiányos a belosztály orvoslistája! :-)

Annyi rémhírt hallani mostanában,hogy nem csoda,ha félve lépünk be a kapun..

Örülök, hogy ezt a kórházat választottam!

Kisfiam szeptember 23-án született,Birtha DoktorÚr és Sugár Erzsébet segítségével.
Ezúton is szeretném megköszönni Nekik a szakmai tudást,hivatásuk iránti elkötelezettséget,empátiát,kedvességet amellyel végzik a munkájukat.
(Több ilyen szakemberre lenne szükség...)

Jó estét kívánok!

Én egy 22 éves lány vagyok és tanácsra lenne szükségem. 2 héttel ezelőtt intenzív fájdalmat kezdtem érezni a bal térdkalácsomban. Ez a fájdalom akkor erősödött, ha sétáltam a lépcsőzés meg már valóságos kínszenvedés (főleg lefelé menet). Nem ütöttem be nem estem rá és semmilyen drasztikus terhelésnek nem tettem ki. Kis korom óta táncolok, de még sosem volt ilyen problémám ( a hetekben abba hagytam a táncot). Duzzanat nincs és elszíneződés sem. Nem tudom, van-e értelme felkeresnem orvost, vagy nem. A nagypapámnak mindkét lábában porckopás volt, remélem nem örökletes.
Kérem több tanácsot adjon, mint azt, menjek orvoshoz (borogassam vagy ne, fáslizzam vagy ne...).
Segítségét előre is köszönöm!

Jó napot Kívánok!
Kérdezni szeretnék. Holnap kell mennem gyomortükrözésre, hallottam, hogy lehet bódításban vagy altatásban is elvégezni a vizsgálatot. Ez a balassagyarmati kórházban lehetséges? Félek a vizsgálattól. Ezért szeretnék erre választ kapni.

Kedves Betegünk!
A vizsgálat közbeni bódításról vagy altatásról a végző - Dr. Gajdos Barna Főorvos Úr ad felvilágosítást!

--admin--

Jó estét! Én egy 24 éves srác vagyok,ma este tévé nézés közben nyomkodtam a hasam,és a köldököm felett, kicsit jobbra észrevettem egy csomót,és nem tudom mi lehet! Erre szeretnék önöktől választ kapni. Előre is köszönöm!

Tisztelt Uram!
A problémájával keresse fel háziorvosát, aki a vizsgálat után el tudja dönteni, hogy milyen csomót talált a köldökénél, és milyen vizsgálatokra van még esetleg szüksége.

--admin--

Szeretném megkérdezni hogy a férjem fekszik be a neurosis osztályra és az hányadik emeleten van? És hogy van e arra lehetőség hogy egy kisebb ágyas szobába tegyék mert tömeg iszonya van és nem tud több emberrel együtt egy szobába bezárva lenni van e erre lehetőség? Én a felesége vagyok és aggódnák érte. Szeptember 22-ére van időpontja. Előre is köszönöm segitségüket

kedves dr ur az en kislanyom meg volt mutve asziveve ,tetratologia fallotal 7eve kolozsvaron ,toob szulovel is beszeltem akiknek agyerekeit ugyanevel abetegsegel mutotek 2szer ,nekunk is 2szer kell e muteni?szeretnem ha valaszolna hogy kotelezo evel abetegsegel 2szer muteni

Kedves Szülő!

A Fallot tetralógiának különböző fokozatai vannak. Nem minden beteget kell többször műteni.
Nem biztos, hogy az Önök gyermekét is meg kell még egyszer operálni.
Bővebb felvilágosítást a gyermek vizsgálatával és zárójelenetései birtokában tudunk adni a gyermekkardiológiai szakrendelésünkön.

Dr. Matuz Anna
gyermekkardiológus

--admin--

Nem is tuddom, hogyan kiről kezdjem Irni a véleményemet .
Kezdhetem mondjuk Kovács Ágnessel aki a belgyógyászati szakrendelésen lébecol, mint dr nő. Persze ezt . hogy Dr a helyében nem merném használni.
Nem egy, nem kettő, számtalan eset történt melyben mint ember
, mint orvos leszerepelt. Nem embernek nevezhető görény egyszerüen egy embertelen
Hát nem tudom, hogyan fejezzem ki magam, de nem emberek közé való és elnézést, hogy ily módon fejezem ki magam sőtt magunkat .
Azt a modortalanságot amit az a nő produkál, hát nem tudom minek lehetne nevezni.
Na és nem emlitettem a szakmai hozzáérthetetlenségét, ha mégis ért valamit, jól rejtegeti.
Infarktusos beteget elküldött a fenébe, a másiknak azt mondta : feküdjön le ha rosszul érzi magát, persze olyan rosszul szokott lenni hogy elájul, elment kivizsgálásra, elküldte lefekedni őt.::::NO comment
A Bartal dr úr aszisztensnőjéről nem is beszélve .Vágóhidra sem szabadna engedni ilyen embereket.

én segitséget vagy tanácsott szeretnék kérni az.Az anyukámat 3 napja be vitték az inteziv osztály BALLASAGYARMATRA de ő területileg VÁCHOZ tartozik és sajnos anyagi kőrülmények miat nemtudjuk látogatni .Lehetőség van e rá hogy átszálitsák a váci korházba?sürgőssen várom szives válaszukát és hogy ha van rá leetőség mi a mennete?előre is kőszőnőm tiszteletel mohai timea

Kedves Tímea!

Kérem keresse a 06-35-505-012 telefonszámon Ónodiné Kalmár Tündét, vagy Magyar Mónika Ápolási Igazgatónőt. Kérését továbbítottam feléjük, Ők foglalkoznak az üggyel.

--admin--

Tiszteletemet szeretném kifejezni DR PÁLFFY ÁGNES főorvosasszony előtt,le a kalappal az osztálya előtt,és a nővérkék előtt is,de ,meg kell hogy emlitsem az osztályon dolgozó link embertelen orvost is aki egy állni nem tudó asszonyt csak hadakozás és ordibálás utján volt hajlandó megnézni,mert neki le telt a munkaideje,kérdem én ha az ő hozzátartozójáról lenne szó?????szégyelheti magát,keddi napon kapott pénzt és pénteken már elfelejtette letelt őnagysága munkaideje.Még egyszer le a kalappal PÁLFFY DOKKTORNŐ előtt ő a betegekért van szivvel lélekkel ott van nem ugy ,mint az a bizonyos bevándorló orvos Fülöp Edina

Miért nem működik az online doktor funkció?

Kedves Zsuzsó76!

A funkció működik, csak eddig nem érkezett bejegyzés a felhasználóktól.
Amint azt a leírásban is olvashatja:
"Ebben a fórumban tanácsokat, javaslatokat kaphat azokra az egészségügyi kérdéseire, problémáira, melyeknek nem talált megfelelő fórumtémát. Orvosaink megpróbálnak válaszolni a feltett kérdésekre."

admin

--admin--

Hogy lehet bejegyzést írni?Bárhogy próbáltam nem sikerült!

ancsi

Kedves ancsika78!

Most már működni fog elvileg a fórum menüpont "új hozzászólás" linkre kattintva.
Sajnos a sok spam bot miatt előszűrést kell alkalmaznunk, átvizsgáljuk a bejelentkezett felhasználók valódiságát.

Üdvözlettel:
admin

--admin--

Tisztelt Honlap!

A Neurológiai Osztályról szeretnék egy kis történetet írni.Azt mondják az egészségügyet
akkor ítélik meg az emberek igazán ha kapcsolatba kerülnek vele.A beteget háziorvosi beutalóval bevitték a Neurológiai Osztályra agyvérzés gyanújával. Az Osztályon az ellátó doktor a kórelőzmény sem volt hajlandó elolvasni, adott valami gyógyszert és a beteget hazaküldte. De csak a gk.parkolóig jutottak a beteg újból rosszul lett, így hát visszavitték. Jó- hát éjszakára bennttartják megfigyelésen, mondta a doktor és hazaküldte a hozzátartozókat. 1 óra múlva gondolt egyet és közölte a beteggel lehet pakolni, és menjen haza. De mert nem a városba lakik és lábra is alig tudott állni valaki szivességből levitte a buszvégállomásra.Ott szedték össze ismerősei és visszavitték egy másik osztályra, ahol ellátták, itt megnézték a kórelőzményt is, és benntartották a beteget, a gyógyszereit beállitották. Kérdezem Én a másik doktornak nem ezt kellett volna csinálnia?Én az ország másik feléből voltam látogatni, mit gondol milyen véleményem van a kórházról. Remélem azért más osztályokon nem ez a helyzet.

Tisztelt Marika!
Intézményünkben nem jellemző az ilyen fajta betegellátás, de panaszát természetesen kivizsgáljuk. Ehhez a beteg pontos adatai szükségesek. Kellemetlenségeikért szíves elnézésüket kérem.
ápolási igazgató

--admin--

Tisztelt admin. nem lehetne az oldal bemutatkozó képét a lerobbant volt szülészeti épület képe helyett a megújult és szép főépület képével kicsrélni. Megpróbálja? Hátha sikerül. Ha nem megy van a kórháznak sok szép épülete.

tamaska

Tisztelt tamaska!

Ha szánt volna egy kis időt a honlap megismerésére, észre vette volna, hogy a fenti képek minden menüben dinamikusan változnak. Tehát, ha újra a főoldal menüpontra kattintott volna, új kép jelent volna meg.
Úgy gondolom, hogy a régi szülészet épülete jelenleg a kórház egyik olyan épülete, amely sok emberhez közel állhat. Bár jelenleg nincs a legújabb állapotban, de sokunknak ott indult az élete, kinek jobban, kinek kevésbé fűződnek hozzá élményei.
Ezen kívül az új épület(ek)ről is készült képünk, mely ismét arra utal, hogy nem szánt elég időt a honlap átnézésére.
De amennyiben van fotója a kórház épületeiről, és azt elküldi nekünk, lehet, hogy betesszük a dinamikusan változó képek közé.

Antal Attila

--admin--

Üdvözlet! Azt is fel kellene tüntetni a rendelési idők mellett, hogy melyik szakrendelésre kell időpontot kérni!

Kedves Betegeink!
A beteginformációk - járóbeteg ellátás menüpontban megtalálható, hogy melyik szakrendelésre kell beutaló, illetve melyik rendelésre kell időpontot kérni.
A psychiátria, röntgen és a gyermekszakrendelések kivételével a betegirányításon be kell jelentkezni azokra a rendelésekre is, ahová nem szükséges beutaló vagy előjegyzés!

--admin--

Időkép előrejelzés

Időjárás előrejelzés

Tárhely, domain, webtárhely

Hirdetés